Helytörténet Drucken
Keine Übersetzungen vorhanden.

Térkép


Az itt talált leletek azt bizonyítják, hogy a mai Dombóvár területe mind a kő-, mind a bronzkorban lakott hely volt. Az i.e. 4. században a kelták szállták meg Dunántúl területét, majd i.sz. 8-ban a rómaiak meghódították. Pannóniában "Dombóvár" kedvező fekvésének köszönhette létezését. Fontos utak vezettek itt a rómaiak idejében Pécsről Győrbe és Óbudára, a rómaiak jelenlétét számos régészeti lelet bizonyítja. A város a római korban Pons Sociorum Mansuectina néven (jelentése kb.: Kapos-folyó átkelő) létezett, de csak egy híd volt itt, míg egy közeli faluban, Alsóhetényben katonai erőd működött. Az 5. században eltűnt város: Iovia is a közelben lehetett.

Dombóvár környékét a honfoglaló magyarok korán benépesítették, ezt bizonyítják az ebből a korból feltárt sírok. Első ismert erődítménye a mai Szigeterdőben az elmúlt években feltárt téglából épült vártorony, amely a 12. században már állt. A település nevét a szláv dobov(o) (=tölgyes) szóból eredeztetik.

Ma is láthatók a Kapos partján a valószínűleg a tatárjárás után épült másik vár romjai. Első ismert írásos emléke az Árpád-ház kihalását követő időkből származik, ekkor a Vencel-párti Henrik bán szerezte meg. Károly Róbert hatalmának megszilárdítása után az egykori királyi javakat visszavette, és a vár csere útján 1326-ban a Csák nemzetség birtokába került. Az új birtokos család a helynév alapján Dombainak nevezte magát.

A mohácsi vész után jelent meg Tolna megye birtokosai között Werbőczy István királyi kancellár, aki vagyonát ügyes házassági politikával és szerződésekkel gyarapította. Dombay János halála után felesége, Werbőczy Örzse révén a vár Werbőczy Imre birtokába került. A török tőle foglalta el döbröközi várával együtt az 1543-44. évi hadjáratban.

Dombó vára a 15. században élte fénykorát. A vár falai között élt Dombó (Dombay) Pál jogtudós, a királyi tábla bírája, aki 1514-ben – több társával együtt – megbízást kapott Werbőczy István Hármaskönyvének felülvizsgálatára. Werbőczy István itt írta fő műve, a Hármaskönyv (Tripartitum) jelentős részét. Az 1517-ben kiadott mű négy évszázadon át döntően meghatározta Magyarországon a politikai és jogi gondolkodást.

A Dombó-család egykori várában tartózkodott 1537-ben Tinódi Lantos Sebestyén, aki a várban szerezte „Jáson és Medea” című széphistóriáját. ("Tinódi Sebestyén diák készítette, midőn bal kezét Dombóváron nehéz seb gyötörte" - olvashatjuk a versfőkben.)

A török hódítás Dombóváron egy várkastélyt és mellette egy kis várost talált. A török az elfoglalt területeken igyekezett véglegesen berendezkedni. Az új közigazgatási rendszer szerint Dombóvár a budai pasalik (kormányzóság) koppányi szandzsákjának (kerület) egyik központja lett, s a török állandó katonaságot tartott benne.

A vár környékét 1683-ban a Bécs alól menekülő Ali Musztafa csapatai felperzselték. A török kiűzése után a várat felrobbantották, köveinek nagy részét széthordták. A lakosság az új település első házait a mai Kakasdombon emelte, majd innen terjeszkedett előbb északi, majd keleti irányba. A Dombóvár környékén gazdátlanná vált óriási területeket herceg Esterházy Pál nádor vásárolta meg, birtokközponttá tette. Az Esterházyak egészen 1944-ig fontos szerepet játszottak Dombóvár életében.

Az 1767. évi úrbéri összeíráskor Dombóváron már 112 család élt. A településen 101 fővel 1848. április 10-én alakult meg a nemzetőrség.  Jellasics csapatai 1848. szeptember 27-én vonultak be a városba, két nap után tovább vonultak, ám Ozoránál Csapó Vilmos felkelői október 7-én legyőzték őket.

Fényes Elek 1851-ben megjelent Magyarország Geographiai Szótára című művében olvashatjuk: "Dombóvár magyar mezőváros Tolna megyében. (...) Lakja 1200 kath., 80 zsidó, kath. paroch., derék uradalmi épületekkel. Róna határa első osztálybeli, rétjei jók, szőlőhegye, erdeje bőséges." Utóbbi megállapítást igazolja az 1848-ban megjelent Hármas Kis-Tükör is:


„Tolna megyét is ha van kedved eljárd,

Itt van Simontornya, Bonyhád, Kölesd,Szekszárd,

Nézd-meg Paksot, Tolnát, Hőgyészt, Battát, Földvárt,

Döbröközt, Ozorát s a gazdag Dombóvárt.”


Dombóvár igazi fejlődését a vasútépítés hozta meg. 1872-ben készült el a Dombóvár-Zákány, majd a következő évben a Dombóvár-Bátaszék-Baja vonal. 1882-ben adták át a Budapest-Pécs közötti vasútvonalat, amely Újdombóvárt érintette. 1906-ban nyílt meg a Dombóvár-Veszprém vasútvonal. 1908-ra építették át Újdombóvárra a bátaszéki vonalat, ezzel Dombóvár az ország egyik legnagyobb vasúti csomópontja lett.

Súlyosan érintette a várost az első világháború kitörése. Amellett, hogy a tervezett beruházásokat el kellett halasztani, a frontra kiküldött dombóvári katonák tömegesen estek el vagy sebesültek meg. Szepessy László költő 1915. augusztus 1-jén esett el a doberdói fennsíkon, az alig egy éve létrejött gimnázium tanárai közül a fronton vesztette életét Regula Antal és Schneider András. A Tanácsköztársaság kikiáltása után Dombóváron is megalakult a direktórium, tagjai Gyenis Antal iskolaigazgató, Molnár György rajztanár és Udvari Vince MÁV-kalauz voltak. A Tanácsköztársaság bukása után mindhármukat kivégezték.

A két világháború közötti Horthy-korszak fő célja a gazdaság és a kultúra föllendítése, továbbá az elvesztett területek visszaszerzése volt. A mai Újdombóvár városrész kialakulása 1919-ben kezdődött, amikor az Esterházy-birtokból 200 kataszteri holdat kimértek 591 építési teleknek. A település 1945-re gyakorlatilag felépült.

1925-re felépült az 1903-ban alapított Szent Orsolya-rendi zárdainternátus épülete Möller Károly tervei szerint, ahol 1959-ig - Kaposvárra történt áthelyezéséig - tanítóképzés is folyt. Ugyancsak 1925-ben adták át az Ipartestület mozgószínházát és vendéglőjét. 1927-re készült el az újdombóvári községháza Dvorzsák Rezső építész tervei alapján. 1929-ben átadták az Eszterházy Miklós Nádor Gimnázium épületét, amely Alpár Ignác tervei alapján készült. 1929-ben adták át a református templomot, a következő évben pedig elkészült az evangélikus templom is. Ugyanebben az évben kezdődött meg a tanítás az újdombóvári iskola újonnan átadott épületében. 1934-ben szentelték fel az újdombóvári katolikus templomot, amelynek tervezője Fábián Gáspár műépítész volt. Ebben az évben adták át a városi strandfürdőt is.

A második világháború ismét súlyos veszteséget okozott a városnak. A zsidók 1944-ben történt elhurcolásának 541 áldozata volt. 1944. december 1-jén a bevonuló szovjet katonák mintegy 30 polgári személyt lemészároltak, ugyanennyit pedig – főleg németes nevük miatt – elhurcoltak. A világháborús emlékmű 217 áldozatot sorol fel.

A világháborút követő koaliciós éveket 1948-tól a kommunista diktatúra váltotta fel. 1956-ban a községben is népmozgalmat váltott ki az október 23-i budapesti események híre. Október 25-én mintegy 500 tüntető vonult a tanácsháza elé, és követelésükre a tanács lemondott. Megválasztották a Forradalmi Bizottságot, amelynek elnöke, Kovács Gyula bejelentette, hogy Antal István tanácselnök a helyén marad, egyben megakadályozta a fegyverek kiosztását. Ennek köszönhető, hogy a forradalom mindvégig békés körülmények között zajlott. Október 26-án nagygyűlést szerveztek a szovjet emlékmű elé, amelynek során az obeliszket – annak ellenére, hogy a pártbizottság rendeletére a vörös csillagot már levésték róla – ledöntötték. November 4-én a szovjet csapatok minden ellenállás nélkül foglalták el Dombóvárt. A forradalmi tanács tagjait a Szovjetunióba (Ungvárra) hurcolták. Szabadulásuk is rendhagyó volt, mivel Antal István tanácselnök és Daradics Béla, a pártbizottság titkára személyes közbenjárására bocsátották őket szabadon, amikor már a kaposvári börtönben voltak. Hazaérkezésüket – Antal István visszaemlékezése szerint - nagyobb tömeg üdvözölte, mint amikor a forradalmi tanácsot megválasztották.

Dombóvár és Újdombóvár közigazgatási egyesítése 1946-ban történt meg. Az 1960-as, 1970-es években az ötéves tervek keretében több üzem épült, illetve a meglevőket korszerűsítették. Így jött létre a kenyérgyár, a kesztyűgyár, a Láng Gépgyár és a Pátria Nyomda, majd a Csavaripari Vállalat.

1970. április 1-jén Dombóvárt várossá nyilvánították, ami újabb lendületet adott az ipar és a kereskedelem fejlődésének. Áruház, szálloda, művelődési ház, új iskolák épültek, torna- és sportcsarnokok létesültek. 1973-ban kezdődött a város legfőbb idegenforgalmi vonzerejének, Gunaras termál- és gyógyfürdőnek az építése.

 
Deprecated: Function ereg_replace() is deprecated in /home/vkddhu1/public_html/plugins/system/jfdatabase/jfdatabase_inherit.php on line 566